Spanyol

Elérkezettnek látom az időt, hogy itteni életem korántsem elhanyagolható szeletéről is hírt adjak, azaz a távol-keleti spanyol tanulmányaimról. 

Az érkezés hetében nekiláttam a nyelvórák felkutatásának, s bár az elsődleges cél a japán volt, igencsak örvendeztem, amikor egy spanyol csoportra bukkantam, s a következő órán már ott is ültem. (A helyi tájékozódási viszonyok mellett ezt szerényen csak briliánsnak nevezném, de minimum a bravúrosnak.)

A csoportot változó számú, latinos temperamentumú japán (elképzelni sem könnyű az ilyet) alkotja. Vezérünk Yosida-san, akinek poligámiája már egyszer terítéken volt. Ő az, akinek döntési joga van, ő állapítja meg a karácsonyi ünneplés időpontját, ő fénymásol könyvet az új lánynak is, aki korábban azt gondolta kölcsönkér egyet és megoldja, de lássuk be ez így nem működhet. Kérni kell szépen és hálálkodni. A csoport második embere a kezét tördelő, 35 kilós kincstárnoknő, ő gyűjti be óráról órára a sarcot, vezet  minderről pontos elszámolást, illetve Yosida-san távollétében, mintegy helyettesi pozícióban átveheti a terem kulcsát. Rajtuk kívül ott van a  kedvencem, a bölcs Sano-san, aki a következő órán a tölgyfák szakszerű ültetéséről fog prezentálni, mellette szép sorjában: az olykor kimonóban járó, szabadidejében flamencozó Yuka-san; a nő, aki három órát alszik és nem tudom megjegyezni a nevét; Yoko-san, aki imádja Taiwant és láthatólag engem, valamint Cuka-san, aki japán csaj létére Gregor József hangján dörmög, főállásban pedig hip-hop-ot oktat.

Az óra egy papír-írószer bolt teljes árukészletének, valamint a fordítógépek kipakolásával kezdődik, majd tanár nénink, egy hat éve itt élő, hazavágyó boliviana, nekilát a házi feladatok magányos javításának, mely procedúra gyakran egy órát is igénybe vesz. Ez idő alatt társaim a fordítógépüket bűvölik, jegyzetelnek, hümmögnek és szuszognak. Mivel azonban feladatunk nincs, rá kellett jönnöm, hogy csak imitálják a nagy tanulást. (A munka tettetése, a komoly elfoglaltság mímelése itt társadalmi hagyomány.)

Miután elfogytak a javítandók, bele szoktunk csapni a lecsóba és indul a japánóra. Nem, nem tévedés! Kizárólag az én analfabéta kedvemért hallható némi információ spanyolul is. Az óra során didaktikai fogások színes repertoárjával kápráztat el tanárunk, példának okáért jól bevett fordulat a szótagolva együtt olvasás. Elbohóckodunk ilyesmikkel egy kicsit és már mehetünk is haza. Eleinte nem értettem, hogy ez meg mi, de japánjaim messzemenőkig elégedettek tanár néninkkel. Nem céljuk spanyolul beszélni, az idegen nyelven történő megszólalás a szótagokban gondolkodó elme számára amúgy is képtelenség.

Alapvetően azonban nagyon szeretek "spanyolra" járni, mert hihetetlenül jókat szórakozom és legalább a japánom fejlődik egy kicsit.